Kedves Thya
és Tao
! Köszönöm, hogy időt szakítottatok rám, érezzétek megtisztelve magatokat, hogy meg tudjuk ejteni ezt a jelentéktelen személyes interjút.
Mint tudjuk - de az olvasók kedvéért megismétlem -, ti nem régiben közel fél évet töltöttetek azzal, hogy egy földkörüli utazás során eljussatok olyan szenzációs helyekre, ahol már sok ezer ember járt előttetek, és amiket amúgy is mindenki megnézhet a természet- és dokumentumfilm-csatornákon. Semmi újat nem fedeztetek fel, és semmi olyat nem tudtatok meg, amit ne tudnánk már amúgy is az internetről.
Hogy éltétek meg ezt a csodálatos élményt?
Iszonyatosan vegyes volt, de mindenképpen egy olyan élmény ami... *felnevet* szóval óriási élmény. Hogy lehet ilyen kérdést feltenni? Még nem dolgoztam fel. Ahogy visszaolvasom a saját blogunkat, újra- és újra elcsodálkozom vagy elnosztalgiázok azon, hogy mik történtek. Olyan érzés, mintha évekig tartott volna.
Van blogotok? Köszönöm, udvariasságból felírom, de ahogy a legtöbb ember, akiknek megadtátok, én sem fogom nézni. Most pedig az olvasóink szavazatai alapján összeállított kérdésekből kaptok egy csokrot (amit természetesen öncélúan mi válogattunk össze, vigyázva, hogy legyen benne pár kínos kérdés is). Rendkívül örülnénk, ha külön-külön megismerhetnénk a válaszaitokat, véleményeiteket.
Bemelegítésnek egy hülye kérdés: volt honvágyatok?
Előfordult, de nem a klasszikus honvágy formájában, hanem a stabilitás hiányát éreztem. Amikor elindultunk az útra, nem tudtuk még (és még most sem tudjuk), hova megyünk most, hol fogunk élni, hol lesz az otthonunk. Ez hiányzik már nagyon. Volt. Nagyon szerettem volna otthon lenni, amikor megszületett az unokahúgom.
Tudom tovább fokozni: örültök, hogy végre itthon vagytok?
Igen. Rengeteg tennivaló van előttünk, amit elhalasztottunk az út során, úgyhogy alig várom, hogy kicsit biztos talajon szervezgethessek. És a ruháim is hiányoztak! 
Igen. Jó volt, szép volt, és pont elég volt. Most ránk fér a pihenés... bár nem jut belőle sok, mert ezer dolog van, amit most el kell intéznünk, nem is beszélve az életünk elrendezéséről.
Na akkor veszélyesebb vizekre: hogy bírtátok elviselni egymást az út során, napi 24 órában egymáshoz kötve egy folytonosan változó, idegen környezetben?
Ó hát ez csak természetes, hiszen egymásnak vagyunk teremtve, az ég világon semmi konfliktus nem volt az út során. (Az igazi holtpont úgy Új-Zéland és Ausztrália környékén volt, amikor egymás apró hülyeségein fennakadva folyamatosan nyúztuk a másikat. Ausztrália végétől, azaz az út időben értett felétől kezdve sikerült stabilizálódni. Tényleg jó erőpróba a kapcsolatnak egy ilyen út. Rengeteget tanultunk egymásról és magunkról.) Ahogy Thya is mondta, egy ilyen út igencsak próbára tesz egy párkapcsolatot. Sok a stressz és a kényelmetlenség, idegen a környezet, fárasztó a folyamatos továbbállás. Megsokszorozódik a rád ható ingerek mennyisége, és nincs lehetőséged ezt feldolgozni, megbeszélni, levezetni senki máson, csak a partnereden. Mivel mindezeken képesek voltunk felülkerekedni, és élvezni az utat és egymást, igazán büszke vagyok magunkra.
Ehh, túl könnyen kivágtátok magatokat... Mi volt az út során titeket ért legnagyobb kultúr-sokk?
Mindenképpen Ázsiát kell mondanom, azon belül pedig Malajziát és a Maldív-szigeteket emelném ki, mert ott az ázsiai kultúra újdonsága mellett az iszlám által támasztott körülményekkel is meg kellett birkóznom. Én is Délkelet-Ázsiát mondanám, ugyanis Ausztrália, Új-Zéland, és a meglátogatott Dél-Amerikai országok nem ütnek el annyira az Európában megszokott kultúrától. Nyilván különböznek, de nem olyan élesen és olykor felfoghatatlanul, mint Ázsia.
Melyik volt a kedvenc helyetek, ahova a legszívesebben visszamennétek?
Új-Zéland nagyon tetszett, de nagyon messze van. Ha lenne rá pénzem még egyszer a jövőben, oda mennék vissza. Ezenkívül pedig a thaiföldi hippie közösséghez mennék vissza legszívesebben. Nálam is Új-Zéland a nyerő. Emellett Dél-Amerikába mennék még vissza, nem azért, mert kedvenc, hanem mert olyan keveset láttunk abból a hatalmas földrészből.
Hol volt a legfinomabb a kaja?
Bali! Malajzia, nem kérdés. Olvasztótégelye az olcsó, ám minőségi indiai, thai, indonéz, korea, kínai és maláj kajáknak. Valamint isteni halak és tenger gyümölcsei, mmm.
Hol voltak a legbarátságosabbak az emberek?
Új-Zéland és Kambodzsa. Dettó. Dél-Amerikában átlagos volt az emberek hozzánk állása, Új-Zéland messze kiemelkedett (meglepetésünkre igencsak überelte vendégszeretetben Ausztráliát), Ázsiában meg többségében mindenhol elég barátságosak az emberek, itt a legpozitívabb élmények Kambodzsához köthetőek.
Mi volt a folytonos utazás legnagyobb előnye?
Nem volt sok időnk unatkozni. Olyan tömény és hihetetlen élményekkel gazdagodtunk azáltal, hogy ilyen körülmények között és hosszútávon utaztunk, hogy nem is tudom elmondani. Mindemellett megtanultuk értékelni az élet apró örömeit: ágy, melegvizes zuhany, főtt étel, tető a fejed felett... A folyamatos szájtátás. Mire megszoksz valamit, már tovább is állsz, így mindig jön új és sokkoló inger.
Mi volt a legnagyobb hátránya?
Hiányzik a stabilitás az életedből. Hiába próbáltam egy számomra megfelelő napi rutint kialakítani, ami az egyik országban működött, az a másikban nem. Folyamatosan változó környezetben mindig alkalmazkodni kellett. Ugyanaz, mint az előnye: mire megszoksz valamit, már tovább is állsz. Így nem tudsz igazán kényelmesen pihenni sehol, folyamatosan új és új helyzetekben, stressz alatt vagy. Ja és utáltam kézzel mosni! Nehogy azt higgyétek, hogy egyszer is ő mosott... [Rövid vita cenzúrázva]
Melyik eseményt neveznétek a legrosszabb élménynek? Ne hazudjatok, hogy nem volt ilyen.
Sok apróság történt, ami nem volt túl kellemes az út során, de ha vissza kell gondolnom egy konkrét, nagyon rossz esetre, nem tudok mondani egyet sem. Talán az idő megszépíti az emlékeket. Még a hányós-hasmenéses napokat sem látom már utólag szörnyűnek. Csak egy jut eszembe, a Transz-Vietnámi busz-utazásunk, de igazából már arra is csak egy vicces anekdotaként emlékszem vissza. A rossz döntések szülik a legjobb történeteket. 
Turista csapdákba mennyire sétáltatok bele?
Viszonylag felkészülten vágtunk neki az útnak. Voltak csapdák, amiket gyönyörűen kiszúrtunk, és nem sétáltunk bele, és természetesen voltak új taktikák, amiknek még mi is bedőltünk. De nem kell semmi katasztrófálisra gondolni, max pár dollárunkba került a lecke. Szerintem többségében elég profin kezeltük a helyzeteket. Már Dél-Amerikában is sok próbálkozást leszereltünk, aztán Délkelet-Ázsiában is, szinte mindenhol sikeresen elkerültük a kényelmetlenségeket.
Volt, hogy féltetek valahol?
Többször is. Rögtön az elején ott volt Rio. Aztán Argentínában is erősen a hátunk mögé nézegettünk (bár inkább elővigyázatosságból, mint félelemből). Közbiztonságilag Ázsia és Ausztrália már rendben volt, bár be kell, hogy valljam, az ázsiai tuk-tukokon és buszokon azért volt párszor halálfélelmem. Rio de Janeiro közbiztonsága elég riasztó volt. Ezenkívül a Délkelet-Ázsiai közlekedés okozott még jelentősebb adrenalin-emelkedést, például amikor autópályán a busz átvág a szembejövő sávokba előzni, abban bízva, hogy úgyis ő a nagyobb, és a szembejövők majd kikerülik.
Hol volt a legszebb tengerpart és tenger?
Pfff... nincs olyan, hogy legszebb, de egy pár tippet tudnék adni: Maldív-szigetek, Dél-Thaiföld, Malajzia keleti partja. És ezek csak a legek... "szép" tengerpartot rengeteget láttunk. Ha homokos tengerpart, akkor Maldív-szigetek. Ha hegyes-sziklás tengerpart, akkor Dél-Thaiföld: Ko Phi Phi, Railey, ésatöbbi.
Hol voltak a legszebb hegyek?
Új-Zéland déli szigete magasan viszi nálam a pálmát. Bár Új-Zéland tényleg szép, én az igazi magashegységek híve vagyok, úgyhogy a dél-amerikai Andokra szavazok a meglátogatottak közül.
Mi a legkedvesebb utazási ismeretségetek?
Shoshi és Jojo, egy amerikai és egy francia lány, akiket Dél-Thaiföldön, Ko Lanta szigetén ismertünk meg a hippie közösségben. Mindketten thai masszázst tanulni jöttek Thaiföldre, és rendkívüli belső békével és pozitív kisugárzással rendelkeznek. Melbourne-ben, Ausztráliában megismertünk egy nagyon kedves, velünk egykorú és egy hullámhosszon lévő német párt. Annyira összebarátkoztunk, hogy meghívásunk van hozzájuk Hamburg-ba.
Mi bizonyult a leghasznosabb felszerelési tárgynak az út során?
Több dolgot is tudnék mondani: túracipő, mosószappan, univerzális strandkendő... klímától függően sok mindenre szükségünk volt. Például az út első felében a télikabát kötelező, míg a második felében felesleges teher volt. Alap, hogy a svájcibicska. Meg a betadin, jópárszor szereztünk felületi sérüléseket, amiket muszáj egyből lekezelni a rendkívül gyenge higiéniával rendelkező helyeken.
Mi volt a leghaszontalanabb?
Amit a legkevesebbszer használtunk (ha egyáltalán), az arclemosó pamacsok. Meg a kemping-bögre. A borotva. 
Az út első két hónapjában egyszer sem vettem elő. Aztán amikor igen... na jobb nem is hánytorgatni az ilyesmit.
Ha már itt tartunk, hogy bírták a cuccaitok a strapát?
Átlagosan elég jól bírták. Természetesen egy-két elrongyolódott ruhadarab kukában kötött ki, és a túrahátizsákomnak is ez volt az utolsó útja. Voltak ruhák, amik nem az úti viszontagságoknak, hanem a "túlzott kreativitásomnak" estek áldozatul. A penészes cuccokat meg egyszerűen átmosom otthon. Egy nadrágot és két pólót szétrohadásig hordtam, már útközben ki kellett dobni őket. Ezeket Ázsiában fillérekért pótoltam. A túraszandálom az utolsó két hétben adta meg magát, és az én hátizsákomnak is ez volt a búcsú-útja. A többi cucc tűrhető állapotban élte túl az utat.
Sokunkat érdekel, úgyhogy nem kertelek: mégis mennyibe került ez az egész földkörüli út? Azt hittétek, hogy nem merem feltenni ezt a kínos kérdést, mi? Hát de.
Engem ne kérdezzetek, Árpi számolt. Az eredeti, tervezett költségvetés fejenként kb 2 millió Ft volt (repjegyekkel, mindennel együtt), de merültek fel váratlan kiadások az út során, ezért ezt a határt egy 5-10%-al túlléptük. Ez elsőre nagy számnak hangozhat, de ha utánaszámolsz egy ilyen útnak, nem az. Hogy legyen hasonlítási alapod: egy 3 hetes afrikai szafari utazási irodáknál repjeggyel együtt közel 1 millió Ft per fő. 1 hét nyaralás a Maldív-szigeteken repjeggyel együtt 4-500ezer Fttól kezdődik. Mi a fenti összegből 3 földrészen és 5 hónapon át utaztunk. Ezt persze csak körültekintő, saját szervezéssel, és olykor csóró feltételek mellett lehetett kihozni. Párszor még dolgozni is beálltunk rövidtávon itt-ott, például Ausztráliában.
Bevállalnátok még egy ilyen nagy utat a jövőben?
Nemrég hangzott el az a mondat a számból, hogy "egyszer fantasztikus élmény volt, de nem hiszem, hogy többször képes lennék megcsinálni ezt". Most, hogy véget ért az út, úgy gondolom, hogy ha egyszer feldolgoztam ezt, akkor képes lennék bevállalni még egy hasonló utat a távolabbi jövőben. Simán!
Búcsúzóul valami olcsó, sablonos bölcsesség az olvasóknak?
Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Amit megtettél, sosem fogod annyira bánni, mint azt, amit nem tettél meg. Nem azt akarom mondani, hogy carpe diem, mert akkor úgy járhatsz, mint a tücsök, aki csak zenélt és bulizott, és akinek a halálát a hangya végignézte a tél beálltával. Dolgozz, tervezz, pihenj, figyelj oda magadra, légy boldog tudatosan. Ne csak gürizz és/vagy élj bele a nagyvilágba, mert egyszer csak azon kapod magad, hogy elmentek melletted az évek. Emlékezz a múltra, de ne foglalkozz vele túl sokat. Tervezd a jövőt, de ne stresszelj miatta. Élj a jelenben. Ja és...
Elég-elég, köszönöm, ez már egy romantikus filmbe is csöpögős lenne! Ennek ellenére hálásak vagyunk a megosztott tapasztalataitokért - kivéve a szokásos "Új-Zéland milyen gyönyörű" klisékért, azt majd utólag kivágjuk, mert a mocskos kiwik nem fizetnek a reklámért. Még egyszer köszönöm, az interjúért pedig természetesen ne várjatok semmilyen anyagi ellenszolgáltatást.
Mindent összevetve, a magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy akárcsak ti, mi is nagyon sokat tanultunk az utatokból, és ha egyszer utazásra adná a fejem, én BIZTOS nem így csinálnám!
Ehhez passzol az egyik kedvenc idézetem, miszerint...
Kaptok egy kis statisztikát az utazásunkról. Ezekből talán érthetőbb lesz a fenti mondat oka.
