Rövid intermezzo (bocsi, de időközben nagybácsi lettem, és ezt muszáj volt kiörömködni magamból!) után folytatjuk áltudósításunkat.
Thaiföldi záróposzt következik. Az itt található képeken és videón képzett kaszkadőrök szerepelnek, senki ne próbálja meg utánozni a felvételeket a kerti medencében és falon. A felvétel során egyetlen állat és hal sem sérült meg.

Railey, egy újabb csodálatos thai táj (ihihi). Bár nem valódi sziget, csak félsziget, mégis teljesen el van zárva a civilizációtól: hatalmas, meredek sziklafalak választják el az egyetlen szárazföldhöz kötő szakaszt, így csak hajóval lehet megközelíteni.

Mi is a szokásos thai hosszúfarkú hajóval érkeztünk ide, s mivel annyira eldugott hely, nem hogy kikötője nincs, de még egy mólója sem, a hajóból a térdig érő vízbe kellett ugrani, és úgy kivinni a cuccokat. Igazi kis felfedezetlen gyémánt a hely (bár ha főszezonban jössz, azért állítólag sokan vannak), és úgy megtetszett nekünk, hogy 3 napot is maradtunk a tervezett egy helyett.

Úszkáló sellő

Railey fentről nézve

Railey tengerpart

Ez is

Úgy jöttünk ide, hogy fogalmunk sem volt a helyről, csak az utazás során más világjáróktól kapott tippek alapján döntöttünk a meglátogatásáról. Aztán jött a meglepetés, amikor kikötöttünk itt, egy csendes, nyugodt, hegyek és tengerek között eldugott sziklamászó-paradicsomban. Ugyanis mint kiderült, a helyszín ideális erre a sportra, rengeteg természetes, kihívásokkal teli sziklafal vár megmászásra. Mivel régebben másztam egy kicsit, és Thyát is érdekelte a dolog, ezért nem is hagytuk ki! Főleg mert a sziklamászás egy új, számunkra igen érdekes alfajával ismerkedhettünk meg... a "kötélbiztosítás nélküli, mélyvízes mászással". Régebben mindig beltéri, mesterséges falakon másztam, úgyhogy ehhez hasonlót még sosem próbáltam. A lényege, hogy kötélbiztosítás nélkül mászol sziklafalat, de mélyvíz (5+ méter) felett. Végülis a legrosszabb, ami történhet, hogy ugye leesel, és csobbansz egyet. A másik eset, hogy ha elfáradtál, vagy csak úgy érzed, hogy elég magasra másztál, akkor ugrasz. Ugye milyen könnyűnek hangzik?

Sziklamászás 1

Sziklamászás még 1

Hát nem könnyű. Az elején egy kötéllétrán kell felkúszni a fal aljáig, ami mivel összevissza mozog (még a hullámok is rángatják), nekem legalább akkora kihívást jelentett, mint a sziklák. Utána mászhatsz, amibe nagyon könnyen bele lehet feledkezni, és ha nem figyelsz oda, hirtelen azon kaphatod magad, hogy már jóval azon a magasság felett vagy, ahonnan szívesen leugranál... de akkor már késő, és hát ugye le kell jutni onnan valahogy. Nekem is beletartott egyszer vagy 2 percbe, mert amikor először lenéztem, akkor hirtelen szép lett a táj, vagy meditálni támadt kedvem, a lényeg, hogy eszem ágában sem volt leugrani 13-15 méter magasból.

A videó csalóka, nem tűnik "annyira" magasnak, de fentről nézve...

A parától függetlenül óriási élmény, ajánlom mindenkinek. Viszont nehogy azt hidd, hogy a mászás lesz a legnehezebb része, mert neeeeem... az ugrás! Thya sajnos a bokája miatt nem tudott csatlakozni , ő a csónakból szurkolt ezerrel (mint a fenti videóból is kiderül).

Ugyanezen a napon, amikor a csónakkal vittek minket hazafele a sötétben, megálltunk még egy éjszakai fürdőzésre-búvárkodásra: hogy láthassuk a foszforeszkáló tengeri planktonokat. Na ez kéremszépen, ez igazi varázslat.

Vaksötétben beugrasz a tengerbe (a csónakban is leoltanak minden világítást), és búvárszemüveggel lemerülsz... és hirtelen mágikus fények gyúlnak a sötét vízben, és vesznek körül. Amerre húzod a kezed, gombostűfejnyi pontocskák villannak fel, és követik a kezed és mozgásod. Lebegsz a fekete folyadékban, de a kezed és tested mozdulatait vízalatti "szentjánosbogarak", mini-fénytündérek követik. Leírhatatlan, átadhatatlan mágia - talán egész utunk során a legrácsodálkozósabb, legszájtátvamaradósabb élményünk. (Ha valakit bővebben érdekel, guglizza meg a "bioluminescent plankton" kifejezést.)

Az alábbi kép egy netről vadászott illusztráció... a legközelebbi földkörüli utunkra ígérem, viszek egy vízalatti kamerát!