Szóval ott kezdődött, hogy elindultunk otthonról. Alvás a londoni reptéren (aki még 1x sem aludt reptéren, nem is érezheti magát igazi backpacker-nek :D), legalábbis Thyának, mert ő rendelkezik azzal a speciális képességgel, hogy képes bárhol, bármikor és bármennyit aludni. Nekem nem jutott belőle, így talpon voltam kb 44 órán át - nem számítva persze az ülve vagy állva elkövetett 5-15 perces ad-hoc beszunyókálásokat.

Ezek után nem csoda, hogy amikor megérkeztünk a 30 fokos, fülledt, párás Isten Városába, már nem volt erőnk kimozdulni sehova: fürdés és ágybabújás.

Mivel éppen 2-3 nappal az ide érkezésünk előtt raboltak el és erőszakoltak meg külföldi turistákat Rio-ban, eleve úgy érkeztünk meg, hogy a hátunk közepén is nyitott szemmel jártunk. Otthon meg ezerrel aggódtak a családtagok. A közbiztonság tényleg nem valami jó, de erről majd később.

A reptérre egy brazil srác jött ki elénk, Léo, aki által egyből elkezdtünk ráhangolódni a brazil stílusra: helyi zenét hallgattunk a kocsiban, és gyorstalpalón tanultunk pár brazil szót és dolgot az országról.

Másnap egész nap esett az eső, elvégre trópusi hely, ez előfordul. Nem volt vihar, de folyamatosan, kis szünetekkel esett, csak jött és ment, mint James Bond. Pont ezen a napon vágtunk bele a két Cukorsüveg-hegy kisebbikének megmászásába (a nagyobbikat nem lehet, csak felvonó vezet fel), így esőben tettük meg a fel- és letúrázást. De nem bántuk meg, így volt igazán esőerdős túra. :D 30 fokban úgysem fázik meg az ember, úgyhogy ez csak víz... Thya itt halt meg először az út során. Felfele majdnem elájult (ebben erős szerepet játszott hirtelen klímaváltozás és magas páratartalom), de én is kapkodtam néha a levegőt. Megérte. A túra csodálatos volt, frankón ki lehet mozdulni a városból, és egy csipetnyi esőerdős feeling-et kapni. Dzsungelben haladtunk végig, makimajmok, szőrös óriáshernyók, papagájok és egyéb életveszélyes állatfajok által körülvéve. :D Egy röpke pillanatra még egy aprócska kolibri is megmutatta magát. Egy szempillantás alatt a bokrok közül kiugrott az aprócska madár, majd megdermedt velünk szemben a levegőben, a szemünkbe nézett, majd egy másik szempillantás alatt el is tűnt. Olyan volt, mintha egy tündér engedte volna, hogy lássuk (hogy elhiggyük, hogy léteznek tündérek), de csak olyan rövid ideig, hogy ne tudjuk lefényképezni és elmondani másoknak a titkot - sőt, utólag még mi is eltűnődjünk azon, hogy mit is láttunk.

Felérve a csúcsra pedig egy híres és gyönyörű panoráma fogadott, tökéletesen beláthattuk Rio minden részét, és a környező hegyeket, szigeteket.

Rio, Urca beach

Felfele a Cukorsüveg-hegyre (na jó, nyilván nem ezen a részen mentünk fel, de egy fotót megért )

Félúton

Bambusz nem csak Kínában van. És bambuszevő vérpandák sem!

Oda mentünk fel. Innen is látszik, hogy Rió milyen zöld város.