Mostantól bevezetünk egy új fogalmat, illetve kategóriát. :) A "kettőstükör" címkével rendelkező bejegyzések 2 különböző szemszögből írják le ugyanazt az élményt, ezáltal válaszolva a korábban felmerült igényekre, miszerint Thya szemével is érdekes lenne látni a kalandokat. 
Hát tessék!
Hát tessék!Thya szemével
Malajzia fővárosát utoljára elhagyva megérkeztünk Vietnám fővárosába, Hanoi-ba. Az idő fantasztikus: meleg, párás és ömlik az eső. Erre is számítottunk, elvégre monszun időszak van, amit szerencsére eddig más Dél-Kelet-Ázsiai országokban kibekkeltünk. Tudtuk, hogy előbb vagy utóbb be fog következni, úgyhogy csendes beletörődéssel elfogadtuk a helyzetet és nekiindultunk a szálláskeresésnek... a szállást, amit 45 perc keringés után sem talátunk meg, mint kiderült, nemrég bezárták. Fasza... a tippet még egy sráctól kaptuk Raileyben (Thaiföldön). Nem tudhatta... Így kezdődött.
Vietnám érdekes ország. Részemről alig vártam, hogy ideérjünk. Annyira misztikus, annyira meghurcolt (lásd Vietnámi Háború). Nagyon furdallta az oldalam, hogy milyen lesz. Malajzia elég modern és fejlett ország, bár engem kicsit mindig zavart, hogy muszlim. Sosem tudtam, mikor oké a rövidnadrág. Még a Perhentian-szigeteken is mindig a hátam mögé lestem, ki néz rám rossz szemmel az ujjatlan felsőm miatt. Ez a paranoiám egy perc alatt elmúlt Vietnámban. Még a tradícionáis öltözékük is bejön (szerválnom kell egy olyan rucit valahonnan, de ahh drága). Az utcán pedig magassarkúban, popónaciban, mini ruhákban robogón száguldozó, festett vietnámi leányzók mindenfele. Huhh, megkönnyebbültem. Mehet a rövidnaci. A forgalom amúgy félelmetes. Bár itt már meg se kottyant Indonézia, Thaiföld és Malajzia után. Kezdem látni benne a logikát. Van egy lassú, de határozott ritmusa, amit fel kell venni. Még a Cameron-felföldön kaptunk egy tippet egy csávótól: "A lényeg, hogy soha ne lépj hátra. Ha már az úton vagy, csak szépen, biztosan araszolni előre, mindenki a hátad mögött fog kerülni." És működik! Már csak ahhoz kéne hozzászoknom, hogy a busz, amin ülünk, néha unja a dugót, ezért osztott pályás autópályán inkább átmegy a szembesávokba, mert ott jobban halad (iiiigen, forgalommal szemben).
Amúgy akikkel találkoztunk korábban az út során, Vietnámról nem sok jót hallottunk, így nyitva tartjuk ám a szemünket. Ami feltűnt: jééé ezek értenek a vendéglátáshoz. Ez leginkább a Ha Long Bay-i kirándulásunkon tűnt fel. Itt már idegenvezetőnk is volt, és nem hogy beszélt angolul, de még poénodott is. A másik meg... róla egy kicsit később.
Ja igen, itt tényleg figyelni kell, hogy át ne verjenek, ezt is hallottuk. Sőt, még új taktikákkal is találkoztunk. Hihhhetetlen kérem szépen. Az árak pedig magasabbak, mint amikkel számoltunk. Még azt sem lehet megcsinálni, hogy a kis helyi kajáldába ülsz, mert no menü, no ár, és itt is 5szörösen fognak neked számlázni.
Szóval olyan 50-50 nálam a hely (Vietnám - a szerk.), mert a hangulata viszont bejön. Ha Noi hátizsákos negyedében a Sörsarok kereszteződésben vannak a bárok, és te gyakorlatilag az úttesten szürcsölgeted a sört a kis sámlidon, a robogók meg éppenhogy nem a papucsodon át hajtanak tovább. Megfizethetetlen. 
De Hanoi-ból elég volt pár nap. Az igazi nekem tetsző helyek máshol voltak... folyt köv.
***
Tao szemével
Bizonyos szempontból Vietnám eddig egy kicsit csalódás (azt hiszem ez az első az egész út során, hogy ezt a szót kiejtettem). Nem a kultúra miatt - az érdekes és egyedi. Nem a természeti szépség miatt - arra se lehet egy szavunk sem, gyönyörűek a tájak, amerre csak jársz. Az emberek... velük van a gond (legalábbis nekünk). Az eddig meglátogatott Dél-Kelet-Ázsiai országok közül ez az első, ahol a helyiek nem barátságosak. Nem mosolyognak rád, nem segítőkészek, sőt, ahol csak lehet, lehúznak, átvernek, kinéznek. A boltokban nincsenek kiírva az árak, hogy mondhassanak amit akarnak, és ha rájuk kérdezel, vagy ha olyan balga vagy, hogy kérdés nélkül megveszed, még jobban átvágjanak.
Mini-szupermarketben levesszük a polcon lévő ásványvizet.
- Mennyi? - kérdezzük, mivel nincs kiírva ár.
- 15 ezer. (vietnámi dong)
Visszarakjuk, hogy akkor nem kell.
- Oké, 10 ezer! - kiabál utánunk, de már kimegyünk.
Gyógyszertárban alkudozni kell a C-vitaminra. Áu. Akárhova mész, szemtől szembe megpróbálnak átvágni mindenhol, és ez érthetően nem tetszik nekünk. Az természetes, hogy alkudozni kell a piacon, egy helyi boltban, a taxisoknál, az utcai árusoknál. Ez mindenhol így van Ázsiában. De máshol legalább mosolyognak mellé, az alkudozás egy játék. Máshol is ötszörös árakról indulnak, de aztán lealkudod kétszeresre, és mindenki jól jár. Ő is, mert még mindig jól keresett rajta, és te is, mert még mindig jóval olcsóbban vetted meg az árut, mint otthon. De itt nem így megy. Ötszörös árról indul, aztán nem enged. Nem lehetne olcsóbban? Nem! Ha nem tetszik, húzz a francba. Tudja, hogy a szomszédban is csak ennyiért kapom meg.
Már a határátlépés is vicces volt: totál kaotikus, értelmetlen, bürokratikus papírmunka, aminek az egyetlen célja, hogy fizess. Azon múlt, hogy hány órát kell sorban állnod, hogy az üvegirodában a katonáknak épp milyen kedve van, és hogy a te útleveled éppen a dokumentum-halom aljára vagy tetejére kerül-e. (Érkezési sorrend nem számít.) Mi szerencsésen megúsztuk csupán 2 órával. Hozzátenném, hogy az első, aki lehúz az országbalépés után, az maga az állam, ugyanis fejenként 60 dolláros vízumot még sehol sem kellett fizetnünk!
Két kezemen sem tudom megszámolni, hányszor cseszekedtek már velünk, csak itt Vietnámban. Étteremben csalnak a számlával, a boltban a fizetéskor hozzágondolnak még egy nullát az árhoz, a váltási arányokról nem is beszélve. A buszon többet fizettet veled a jegyért a buszsofőr, mert külföldi vagy. Minden egyes hotelben, ahol megfordultunk, volt valami probléma (nem mindig velünk, de nagyon sokszor láttunk más vendégeket panaszt tenni).
Pedig Vietnám olcsó... lenne. Ha bármi esélyed lenne a helyi árakhoz hozzáférni. Egyszer-egyszer azért sikerült véletlenül, ilyenkor döbbentünk rá, hogy egy pohár sört 34 Ft-ért, egy jeges teát 23 Ft-ért is lehet kapni, ha olyan helyen veszed. De ezekhez az árakhoz többnyire nem férsz hozzá, csak akkor, ha kimész nagyon vidékre, de ott meg nem beszélnek angolul, és ritkán barátságosabbak. Helyi ismerős nélkül nehéz.
Elgondolkodtunk rajta: miben és miért más Vietnám? Mi lehet ennek az oka, hiszen annyi jót hallottunk már róla! Két dolog jut eszünkbe elsőként:
1. Az ország államformája (az eddig meglátogatott Dél-Kelet-Ázsiai országokkal ellentétben) szocializmus.
2. Az Amerikai Háború utóhatásai a társadalomra (érdekesség: mit a világ Vietnámi Háborúként ismer, itt Amerikai Háborúként tanítják az iskolában).
Ezekről órákig tudnánk filozofálgatni (meg is tettük kettesben), de megkíméllek titeket tőle. 
A másik dolog, ami nem tetszik Vietnámban, hogy szemetes. Nem csak a nagyvárosok, hanem vidéken is, mindenhol, amerre csak jártunk és volt lakott terület. Igaz, hogy eddig csak Észak- és Közép-Vietnámból láttunk bármit is, úgyhogy minden, amit írok, csak erre értendő.
Mindezek után kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy Vietnám természeti szépsége azért még mindig lenyűgöző, és semmiképpen sem hagytuk volna ki az országot az utunkból, még mindezek tudatában sem. Ilyen is van, nem lehet minden tökéletes, ez is egy tapasztalat.
u.i.: Most eszembe jutnak a Magyarországra érkező kizsákmányolt turisták is. Akiket a reptéri hiéna-taxisok már érkezéskor lehúznak, akiknek a számlájához az étteremben hozzáírnak egy nullát, akiket a BKV-ellenőr helyszínen euróban büntet. Ilyenkor igazán sajnálom őket, és szégyellem magam.
A végére Hanoi-ban lencsevégre kapott életképek.
Thya és a Sörsarok
Elektromos vezetékek
Utcai árus
Szelíd motorosok
Egy sziget-templom bejárata egy Hanoi közepén fekvő tóban
A szocializmus fellegvára a háttérben
Egy freud-i elszólás egy plakáton
