A nyugati partról átjöttünk a keletire, és még azon is túlra: ki a Perhentian-szigetekre. Nagy nyomásra itt az aktuális térkép a malajziai utunkról.
Értelmezés: minden út szárazföldön (busszal, kisbusszal vagy autóval) és vízen (hajóval vagy motorcsónakkal) történik, nem repülünk. Északról jöttünk le Thaiföldről Georgetown-ba, aztán onnan át a keleti partra a Perhentian-szigetekre (Perhentian Islands), aztán innen tovább a maláj felföldekre (Cameron Highlands), aztán onnan le Kuala Lumpur-ba.

Úgy tűnik, hogy megszerettük az ilyen nyugis, természetesen szép szigeteket, mert ez már a sokadik az út során. Egyelőre mégsem tudjuk megunni azt, hogy tenger szigetel el a civilizációtól, nincs autó/motor, de még bicikli sem (az egész szigeten nincs meg hozzá az infrastruktúra: egyetlen betonút sincs), a víz tiszta és áttetsző, az ég kék és napsütéses.
A legnagyobb problémánk az szokott lenni, hogy mit csináljunk, ugyanis dögmeleg van, és éget a nap, snorkelezni és fürdeni pedig mégsem lehet egész nap minden nap. Szórakozási lehetőségek nem igazán vannak, ide mindenki csak strandolni, búvárkodni és enni jön. Még egy nyomorult könyvünk sincsen, mert a súly miatt egy ilyen útra nem hozhattunk egyet sem (tanultunk belőle: legközelebb e-reader és e-book).
Úgyhogy leginkább fetrengünk, mászkálunk, óriásgyíkoktól ijedezünk, világmegváltó terveket szövünk és persze jókat kajálunk. Ez utóbbira különösen ráfeküdtünk, ugyanis a máshol egzotikusnak számító halak és tengeri kaják a nyugati árakhoz képest nevetségesen olcsóak, mert itt ez a helyben elérhető ételforrás (pl. marhahús többe kerül, mert ugye import). Úgyhogy ezt szigorúan kihasználjuk és minden este grillpartizunk, homárt, rákot, cápát, barrakudát és egyéb fincsiságokat eszünk annyi pénzből, amiből otthon egy olcsó diákmenzán eszel. Mindezt a homokos tengerparton úgy, hogy 3 méterre csapkodnak a hullámok. Azért ezt meg tudnánk szokni!
Kikészítve a halak és rákok, lehet válogatni!






A legnagyobb problémánk az szokott lenni, hogy mit csináljunk, ugyanis dögmeleg van, és éget a nap, snorkelezni és fürdeni pedig mégsem lehet egész nap minden nap. Szórakozási lehetőségek nem igazán vannak, ide mindenki csak strandolni, búvárkodni és enni jön. Még egy nyomorult könyvünk sincsen, mert a súly miatt egy ilyen útra nem hozhattunk egyet sem (tanultunk belőle: legközelebb e-reader és e-book).
Úgyhogy leginkább fetrengünk, mászkálunk, óriásgyíkoktól ijedezünk, világmegváltó terveket szövünk és persze jókat kajálunk. Ez utóbbira különösen ráfeküdtünk, ugyanis a máshol egzotikusnak számító halak és tengeri kaják a nyugati árakhoz képest nevetségesen olcsóak, mert itt ez a helyben elérhető ételforrás (pl. marhahús többe kerül, mert ugye import). Úgyhogy ezt szigorúan kihasználjuk és minden este grillpartizunk, homárt, rákot, cápát, barrakudát és egyéb fincsiságokat eszünk annyi pénzből, amiből otthon egy olcsó diákmenzán eszel. Mindezt a homokos tengerparton úgy, hogy 3 méterre csapkodnak a hullámok. Azért ezt meg tudnánk szokni!

Kikészítve a halak és rákok, lehet válogatni!
Sülnek a homárok és egyéb fincsiságok
Homár, cápafilé és behajló jeti
A 45 centis hal, aminek a nevét a mai napig nem tudjuk, mert 3x kérdeztük meg a helyieket, és 3x nem értettük a választ
Rák és vízöntő
Óriásgarnéla és barrakuda-filé