Magyarországon a babona szerint rossz ómen eltaposni egy pókot. Chilében fordítva van: balszerencsét jelent NEM megölni egy pókot. Mivel nem ritkák a mérgespókok (még nagyvárosban sem), ezért a helyi szokás az, hogy ha látsz egyet, azt meg kell ölni, biztos, ami biztos.
Chilében is, akárcsak Latin-Amerika legtöbb országában, nagy kultúrája és rajongása van a focinak. Nico (egyik házigazdánk, a chile-is srác) 80 éves nagymamája mai napig éles füttyszavak és káromkodások kíséretében követi a chilei bajnokság meccseit élőben, kivéve ha a nemzeti válogatott játszik, mert azt már nem bírják az idegei. 
Olyankor is a TV előtt ül, kezében a távkapcsolóval feszülten bámulja a KIKAPCSOLT képernyőt. Amikor az utcáról behallatszik az üvöltés (amihez az ablakot szándékosan és előrelátóan nyitva hagyja), akkor persze elpattan a húr, bekapcsolja a TV-t, hogy a visszajátszásban megnézze a gólt, azután újra kikapcsolja, és protkót csikorgatva izgul tovább. 
Olyankor is a TV előtt ül, kezében a távkapcsolóval feszülten bámulja a KIKAPCSOLT képernyőt. Amikor az utcáról behallatszik az üvöltés (amihez az ablakot szándékosan és előrelátóan nyitva hagyja), akkor persze elpattan a húr, bekapcsolja a TV-t, hogy a visszajátszásban megnézze a gólt, azután újra kikapcsolja, és protkót csikorgatva izgul tovább. Válogatott meccsekkel még a repülőn utazók felé is tekintettel vannak, a kapitány kb így adja le az utazási infókat:
- ... a leszállásig hátra van még 45 perc. A célállomáson, Santiago-ban 21 C fok van, enyhe keleti szél és 40%-os páratartalom várja önöket. Csapadék nem várható. Ja, és Chile - Uruguay: 1 - 0!
Rengeteg az utcai művész Santiago-ban, nekem a kedvencem a helyi dobosok, a Chinchinero-k voltak, akik a hátukra kötözött dobott ütötték hátrafele tartott ütőkkel, és sarkukra kötött kötéllel rángatták a cintányért a dob tetején. Mindemellett természetesen mozgásban voltak, sőt néha eszméletlenül pörögtek. Valami ilyesmi (nem saját felvétel, de élőben ugyanilyen) az egész jelenet:
Egy utcai festőművésznél megcsináltattuk a karikatúránkat. Mindig ki akartam próbálni, de eddig még sosem tettem meg, pedig lett volna rá számos alkalmam. Most végre végigültem azt a 15 percet, amíg a téren mászkáló tömeg bámészkodva kiröhög minket. Én kicsit latinósra sikerültem, Thya kicsit Sandra Bullock-osra, de megérte!
